2007 .print of myself. performansz – The 12th NIPAF Asia Performance Art Series 07 – JP

print of myself, NIPAF, 2007

“nipaf történet (naplójegyzet), 2007. július 25. szerda

Kicsit nehéz az írás, mert a jobb mutató újjam eléggé szarrá ment a tegnapi performanszom közbe… Nagyon jó volt a készülődés rá és közben is kellemes érzések töltöttek el. Sikerült megbeszélnem Seijivel, hogy én legyek az első fellépő, így több mint félórával a bevezető beszéde előtt elkezdhettem a melómat néző nélkül. Ezt a melót azért is akartam megismételni, mert úgy érzem nagyon jól ment tavaly Plockban. Itt alakítottam sokat rajta, hisz ha akarnám se tudnám egy az egyben megismételni a tettet, de az alapok megmaradtak. üveglapok helyett különböző méretű vonalzókat használtam. a “lábak” nipaf katalógusok, apám és nagyapám katalógusai, annart katalógusok, enci könyve, shinja könyvei, saját képeslapjaim, a “történelmemből” álltak, plusz derbuka, amit mindenhova elcipelek magammal, a fejemnél. Bírtam ezeket a tárgyakat nézni, közben meg is érintettem őket, úgy fekve, mert minden tárgy embereket és hozzájuk fűződő emlékeket idézett…seiji beszéde után rámutattam az air kondi gépre, nézők fölött, amit előző megegyezés alapján valakinek ki kellett volna kapcsolni. én kértem ezt a zaj miatt, nekem fontos volt a csend, mert hangokkal dolgoztam, de elfelejtették és én addig tartottam a mutatóujjam abba az irányba míg kikapcsolták. ez kb. fél perc impro. azután teleszívtam a tüdőm és megemeltem a poharak felé s lassan kúszni kezdtem. a haladásban csak a tenyerem és a tarkóm használtam, lábaim megmerevedve tartottam egymás mellett (az egykori fogyatékos tanitványaimra gondolva). a gumi fekete alapzaton nagyon érdekes hangok keletkeztek lassú kúszásom közben. szerencsés szituáció, mert a előzőleg nem probáltam ki egyáltalán beférek-e az asztalszerű installációm alá vagy sem. (jó tudni, hogy a nipaf fesztivál kis előadószínházakban zajlik. ezek általában tök fekete vagy szinte csak fehér színhelyek, ahol lehetőség adatik fénytechnikákkal is játszani. mindemellett minden nap az akciók elött próbafolyamat van! ami azt jelenti, hogy egy A4-es lapra lerajzolod a saját elképzelésed szerinti színpadképet, leírod az akciód forgatókönyvét, milyen és mennyi fényt használsz, honnan és hová, stb… érdekes experiansz, soha nem probáltam akció elött, de nem volt bajom vele. i can do it your way)

szóval elmeséltem, hogy innen ide s onnan oda s ezt meg ezt csinálom ilyen meg olyan fényben, de nem feküdtem be az asztalom alá csak amikor már elkezdtem a performanszomat. kikúsztam, levetettem az ingem és cipőm, rájuk álltam és előre nyújtott karokkal letekertem a kötőt az “üzenet közvetítő fadarabomról”. (a próbafolyamaton kísérleteztem portmikrofonnal is, megprobáltuk rögzíteni a fadarabra, hogy felerősítsük a pörgő fa süvítő hangját. végül nem működött.)

ekkor a technikus 5mp alatt fédelt és teljes sötétség lepte el a termet. megpörgettem a fadarabom jó keményen. nem is kellett hangosítás, mert a sötétben még hangosabbnak tűnt a süvítés. ez kb. 1 percig tartott, míg az ujjamról a bőr teljesen lement 🙂 aztán fény fel, addig odaguggoltam a nézők közé, mintha eltűntem volna a helyről. kérésemre a szintér oldalán is ülhettek emberek, oldva a “különböző korlátokat, távolságokat” közöttünk…”

photo credit: Makoto Kondoh, Gim Gwang Cheol