Kortárs művészeti kurzus az MCC Fiatal Tehetség Programban

Köszi @mccerdely ! Nagy élmény volt dolgozni az MCC Fiatal Tehetség Program sepsiszentgyörgyi 8. évfolyamos diákjaival! Kedves, szimpatikus, nyílt, okos társaság ez a csoport! Annak ellenére, hogy ez egy viszonylag nehezen értelmezhető témakör, a csoport tagjai érdeklődően fordultak felém és a prezentáció irányába. A feladatsorok, vetítés alatt kiderült, vannak nagyon tájékozott fiatalok, akik felismernek #kortárs munkákat, vagy alkotókat és láttak is már eredeti műveket saját maguk (emlegették a párizsi #Louvre -t vagy olaszországi utazások során láttottakat)! A fiukat kellett fegyelmeznem több ízben is, de ez nem ment a foglalkozás kárára. Ehhez a #lázadó csoporthoz tartoztam én is, magamra ismerhettem bennük. Az aktivitásra fogékonyak voltak nagyon, a #readymade tárgy létrehozására nem készültem előzőleg, az ott vetődött fel, néhányan egyből nekiugrottak és szépen megoldották. Rengeteget kérdeztek, javaslataimat elfogadták, az infókat megjegyezték, engedték vezetni magukat. Egy órával a tervezett befejezési időpont előtt jelezték, hogy elfáradtak. Én is éreztem ezt. Kreatív, érzékeny, gondolkodó fiatalokat ismerhettem meg szombaton, a #képelemzés résznél leptek meg a legjobban, kitűnően jól csinálták a feladatot, annyira jól mintha ez a szakmájukhoz tartozott volna. Ez volt az egyik csúcspontja a találkozónak. A másik egy rögtönzött #Banksy munka rekonstrukciója az ebédlőben. Hálás vagyok a lehetőségért. #kortársművészet #műhelymunka #fiatal #diák #sepsiszentgyörgy #performatív @emuksepsi

Previous Cimbi gélprint műhely
Next Szép fanzine

About author

You might also like

Colours. A Deconstructed Painting / LIA PERJOVSCHI / 28.05-09.07.2022

“Colours. A Deconstructed Painting” is Lia Perjovschi’s third solo show with Ivan Gallery, after “Timeline with Witnesses” in Bucharest in 2016, and the “2020 Key Words” organised by Ivan Gallery

Video

Kényszervakációs házifeladatok – SPAM_jr. 1

FANZINE / VIZUÁLIS NAPLÓ SZÁJMASZK KIÁLLÍTÁS MuvNepisk_jr_1 from Barunabasu on Vimeo.

Video

Kényszervakációs házifeladatok – SPAM_sr. 4

TÁJKÉPek (a házban és a szabadban)

0 Comments

No Comments Yet!

You can be first to comment this post!

Leave a Reply